Az ember 7000 különböző arckifejezést képes produkálni, bár a hétköznapi életben csak néhány százat használunk. A leggyakoribbak azonban nyomot hagynak arcunkon, és igen sokat elárulnak rólunk. Nem vagy jó emberismerő? Olvasd le az arcáról, hogy kivel is állsz szemben! Öt éves korunkra látszik, hogy életünk nagy részét mosolygással vagy inkább szomorkodással töltöttük. Aki igazán ért az arcról olvasás művészetéhez, az még azt is meg tudja mondani, hogy ki milyen ember: népszerű vagy magányos, áldozat vagy túlélő, gondtalan volt az élete, vagy megtépázta a vihar.
|
Ráncok
Az apró és vékony ráncok a szemhéj alatt nagy szexuális étvágyról tanúskodnak. Akinek ilyen ráncai vannak, mindig készen áll a szexre. Nála semmi sem tilos, mindent ki akar próbálni. Így ha eddig erre nem figyeltél, akkor most itt az ideje.
A finom kis ráncok az orrtő mellett sokszor dohányos évekről árulkodnak, de emellett még arra is utal, hogy az illető szinte állandóan a szexre gondol.
Szemöldök
A kicsi és ritka szemöldökű emberek spirituális lények, és egyáltalán nem érdekli őket a szex. És ennek az ellentéte, vagyis a dús és bozontos szemöldök a szexuálisan túlfűtött, az új tapasztalatok befogadására nyitott ember éke.
Szemek
Fakó szemek: a gyors kielégülést keresi, állandóan új célpontok után kutat. A szerelem nem túl fontos a számára. A sötét szemű emberek nagyon szenvedélyesek, és roppant tudatosak. Egy igazi dinamit az ágyban, de fontos számára a változatosság, így csak akkor tudod megtartani, ha intenzív és változatos a szexuális életetek.
Orr
Az örök álmodozónak vékony az orra. Az ilyen emberek nagyon romantikusak, a szexben a hagyományos pózokat szeretik. De megbízható társ, nem fog elkalandozni mellőled, ha egyszer megfogtad.
Akiknek gömbölyödik az orra, azok nemcsak szeretik a szexet, de nincs az a mennyiség, amivel kielégíthetnéd őket. És minél érdekesebb és változatosabb, annál jobb.
Ajkak
Minél nagyobb, annál jobb. A nagy és széles szájú szerető önzetlen, és szereti kiélvezni a szexet (a duzzadt, vastag ajkú férfiak a legjobb szeretők). Ha a férfinak vastag az alsó ajka, az kész főnyeremény, mert fantasztikus az ágyban, viszont meglehetősen csapodár természet. Nagyon ambíciózusak, és szeretnek uralkodni az ágyban is.
A kicsi és vékony ajkú embereknek nagy a képzelőerejük, és ezért nagyon ötletesek is, de ezzel vége is a dicsérő szavaknak. Kevés emberhez lojálisak, nem nagyon ragaszkodnak senkihez, és gyorsan eljutnak az orgazmusig.
 |