adó egy százalék felajánlás
2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Öt évet kapott a kislánnyal fajtalankodó

Jogerõsen 5 év börtönbüntetést kapott az a férfi, aki tavaly tönbb alkalommal fajtalankodott egy kislánnyal Köröstarcsán. Ónodi Sándor Tibor édesanyját tavaly szomszédja azzal bízta meg, hogy négy kiskorú gyermekére, közöttük az akkor 6 éves sértett kislányra is felügyeljen, amíg õ és házastársa dolgoznak.
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

Az asszony elvállalta ezt a feladatot, de amikor más elfoglaltsága miatt otthonról el kellett mennie, a fia - Tibor - felügyelt a gyerekekre. 2004 novemberében az esti órákban a férfi lefektette a gyerekeket, majd a 6 éves kislány mellé feküdt és fajtalankodott vele. Tette után figyelmeztette a lányt, hogy a történekrõl senkinek sem beszélhet. Ezt követõen 2004. december 31-én délután a négy kiskorú gyermek a vádlott édesanyjának lakásán tartózkodott. A kislány ekkor bement a fürdõszobába, ahol a férfi éppen fürdött, az pedig fajtalankodni kezdett a kislánnyal, akire ismét ráparancsolt, hogy a történtekrõl nem szólhat senkinek. A gyermek végül mégis elmondott mindent az édesanyjának, aki feljelentést tett a rendõrségen. A férfi tettét az eljárás során beismerte. (Objektív)