A nõ nemiségével összefüggésbe kerülõ bántalmazásokat - jobb szó híján - szexuális bántalmazásnak nevezik, bár ezeknek semmi közük a szexhez. Csak példaként említhetjük azokat az eseteket, amikor a férfi éles, hegyes tárgyakat dug fel a nõ hüvelyébe vagy a végbelébe, esetleg az aktus során fojtogatja, vagy veri. Ilyenkor a bántalmazó úgy érzi, hogy teljes uralmat gyakorol a bántalmazott felett, hiszen testét, lelkét , idegrendszerét uralja, az élete is a kezében van. Ilyenkor a bántalmazott asszony úgy érzi, már semmi nem az övé, mindenben a férfi tulajdona lett. A bántalmazó számára pedig a szexuális erõszak ugyanolyan eszköz csupán, mint a verés, vagy a lelki terror.
A bántalmazó kielégülését nem a szexuális izgalom okozza, hanem a nõ szenvedésének látványa, így a kielégülés gyakran háttérbe is szorul. Gyakran a tettleges bántalmazás torkollik közösülésbe. Ez nem a "vita után édes a kibékülés" esete. Összetett folyamat része, következménye. A bántalmazott nõk a nemi erõszakot sokkal megalázóbbnak tartja, mint a verést. Az is nyomasztó adat, hogy a nemi erõszak cselemények legnagyobb hányada házasságban, vagy tartósnak mondható élettársi kapcsolatban keletkezik. Ezt a magyar BTK csak 1997 óta tekinti bûncselekménynek, és sajnos a rendõri gyakorlat szerint azóta sem szokás "beleavatkozni mások magánügyeibe". A rendõr, fõleg a kisebb faluközösségekben, sokszor a bántalmazó baráti köréhez tartozik, ami egyenes garancia arra, hogy valaki elõbb vagy utóbb erõszakos bûncselekmény halálos áldozatává válik a családban.
A férfiak általában 3-5 évet kapnak, az asszonyok gyakran 6-14 évet!
A népszerû társasjáték brutális változata így hangzik: Ki öl itt a végén? Ha a férfi - nyers erejét használva - esetleg alkohol befolyása alatt sok éves bántalmazás után megöli feleségét, megússza néhány évvel. Ha az asszony, akár évtizedes folyamatos bántalmazás elszenvedése után, számtalan segítségkérés, kudarcba fulladt kitörési kísérlet után, saját és gyermeke(i) védelmére eszközt ragad, mivel más módon nem tudja megvédeni magát, és gyilkosságot követ el, jóval súlyosabban ítéltetik. Mivel eszközzel gyilkolt, elvakultan, sokszor sújt le, különös kegyetlenségnek tûnik a tette.
A társadalom gyakran hibásabb, mint a pár. Õk már elvesztek játszmáikban, amibõl szinte képtelenek kilábalni. A nõk igen gyakran kérnek segítséget a környezetük, azonban vaknak és süketnek tetteti magát, és fogalma nincs, hogy segíthetne. A rendõr "belügynek" a jog nem áldozatnak, hanem bûnösnek tekinti õket és nekik nem marad más, csak a saját félelmeik, és a gyermekeik megóvására irányuló kényszeredett törekvéseik.
Az egyik legdurvább módja az erõszakos cselekményeknek a kapcsolaton belüli fogamzásgátlás, védekezés megtiltása, így a nõt a saját teste feletti uralom és a gyermekei feletti hatalom átvételével a legsúlyosabban zsarolhatja a férfi. Ilyenkor érdemes megvizsgálni a sokak által vitatott abortuszkérdést, hiszen a nõnek ezekben a helyzetekben nincs döntési joga.
A nõket lelkileg az viseli meg legjobban, ha a szexuális erõszak gyermekik elõtt zajlik. Egyes nõk úgy vélekednek, hogy ez szörnyûbb volt számukra, mint bármilyen verés, vagy gyilkosság.
A feleség bántalmazás tehát egyáltalán nem magánügy. A gyerekekkel és a bántalmazott nõkkel szemben a társadalom felelõssége hatalmas.
Forrás: Dr. Morvai - terror a családban