Larry Clark olyannyira provokatív és õszinte akar lenni, hogy lassan a filmek helyett simán csak egyre fiatalabb egyedeket fog egyre több szexjelenetbe összezsúfolni. Ki tudja, hányszor akarja még elmondani, hogy az amerikai tizenévesek túlléptek már a gólyamesén. Külvárosi rockerek - a magyar címrõl biztos sokan egy miskolci Pokolgép-rajongóbandára asszociálnak, itt azonban igazi latino kisebbségrõl van szó Los Angelesben és környékén. A rosszabb peremvárosokban élnek, igénytelen rockot játszanak és szegényes életet élnek, mivel szegények. Rengeteget lógnak, deszkáznak, isznak, csajoznak, de úgy igazából, élik az életük.
Larry Clark egy dokumentarista bejátszással indít, Jonathan beszél a haverokról-barátokról. Innen úszunk át a fikcióba, ami a szokásos problémát veti fel: dokumentumfilmet vagy fikciót amatõrökkel? Általában a dokumentumfilmes megközelítés a tökéletlenségeivel jobban mûködik, lásd a tényleg megkapó Rize címû filmet. Itt is erre lehet gyanakodni, bár a fiúk jól játsszák saját életüket.
Amellett, hogy látjuk, miként élnek fiaink, a film cselekménye nem lett túlbonyolítva, a jelenetek inkább csak ürügyként szolgálnak arra, hogy bejuthassunk egy gazdagabb házba, hogy Clark elfintorítsa magát egy Beverly Hills-i sztár láttán. A fiúk ugyanis elbuszoznak a kiválasztottak világába és ott rögtön afférokba bonyolódnak.
A szegénység nyomorúsága és a "tinédzserek vad élete" kitûnõ dokumentumfilmes téma, egy játékfilmhez azonban már egy fokkal nagyobb kidolgozottságú történetet érdemes összehozni. Így ugyanis az élet (soványka) karakterei nem tudnak összekapaszkodni a vézna történettel, s kiábrándulás lesz a vége.