adó egy százalék felajánlás
2024.03.29. - Auguszta

Az arcod és a szex

Az arcod és a szex
Az ember 7000 különbözõ arckifejezést képes produkálni, bár a hétköznapi életben csak néhány százat használunk. A leggyakoribbak azonban nyomot hagynak arcunkon, és igen sokat elárulnak rólunk. Nem vagy jó emberismerõ? Olvasd le az arcáról, hogy kivel is állsz szemben! Öt éves korunkra látszik, hogy életünk nagy részét mosolygással vagy inkább szomorkodással töltöttük. Aki igazán ért az arcról olvasás mûvészetéhez, az még azt is meg tudja mondani, hogy ki milyen ember: népszerû vagy magányos, áldozat vagy túlélõ, gondtalan volt az élete, vagy megtépázta a vihar.
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

Ráncok

Az apró és vékony ráncok a szemhéj alatt nagy szexuális étvágyról tanúskodnak. Akinek ilyen ráncai vannak, mindig készen áll a szexre. Nála semmi sem tilos, mindent ki akar próbálni. Így ha eddig erre nem figyeltél, akkor most itt az ideje.

A finom kis ráncok az orrtõ mellett sokszor dohányos évekrõl árulkodnak, de emellett még arra is utal, hogy az illetõ szinte állandóan a szexre gondol.

Szemöldök

A kicsi és ritka szemöldökû emberek spirituális lények, és egyáltalán nem érdekli õket a szex. És ennek az ellentéte, vagyis a dús és bozontos szemöldök a szexuálisan túlfûtött, az új tapasztalatok befogadására nyitott ember éke.

Szemek

Fakó szemek: a gyors kielégülést keresi, állandóan új célpontok után kutat. A szerelem nem túl fontos a számára. A sötét szemû emberek nagyon szenvedélyesek, és roppant tudatosak. Egy igazi dinamit az ágyban, de fontos számára a változatosság, így csak akkor tudod megtartani, ha intenzív és változatos a szexuális életetek.

Orr

Az örök álmodozónak vékony az orra. Az ilyen emberek nagyon romantikusak, a szexben a hagyományos pózokat szeretik. De megbízható társ, nem fog elkalandozni mellõled, ha egyszer megfogtad.

Akiknek gömbölyödik az orra, azok nemcsak szeretik a szexet, de nincs az a mennyiség, amivel kielégíthetnéd õket. És minél érdekesebb és változatosabb, annál jobb.

Ajkak

Minél nagyobb, annál jobb. A nagy és széles szájú szeretõ önzetlen, és szereti kiélvezni a szexet (a duzzadt, vastag ajkú férfiak a legjobb szeretõk). Ha a férfinak vastag az alsó ajka, az kész fõnyeremény, mert fantasztikus az ágyban, viszont meglehetõsen csapodár természet. Nagyon ambíciózusak, és szeretnek uralkodni az ágyban is.

A kicsi és vékony ajkú embereknek nagy a képzelõerejük, és ezért nagyon ötletesek is, de ezzel vége is a dicsérõ szavaknak. Kevés emberhez lojálisak, nem nagyon ragaszkodnak senkihez, és gyorsan eljutnak az orgazmusig.