A gésák után epekedõ férfiakat sajna ki kell ábrándítanunk. Erotikus hírnevük ellenére a gésák nem kötelesek szexuális szolgáltatást nyújtani, maximum énekelni.
Hírnevük és a körülöttük lengedezõ misztérium azonban a mai napig tartja magát. Az 1970-es években még 17 ezer gésa gyakorolta hivatását Japánban, mára már csak ezren élnek Oszakában és Kiotóban. A mesterség fokozatosan elhal, ezzel is növelve szemünkben a dolog egzotikumát.
Egy mesterség születése
A gésák elõször a 11. században jelentek meg Japánban. A hivatás legkorábbi mûvelõi férfiak voltak, de a 17. századtól kezdve nõk töltik be ezt a szerepet. A gésákat elsõsorban a teaházak teaszertartásai során vették igénybe a gazdag, többnyire arisztokrata japán férfiak.
A 17. századi Japánban a szexuális szolgáltatást nyújtó hölgyek lehettek „játszótársak” vagyis prostituáltak, vagy a luxusnak számító leggyönyörûbb „udvarhölgyek”. Státuszukat mutatja, hogy ezek a nõk elõl-kötõs kimonót viseltek a prostituáltakkal ellentétben, mivel a japán hagyomány szerint az ilyen kimonó volt a feleség jele, és ezek a nõk a megfáradt férfinak rangban és kötelességben feleségei voltak egy éjszakára.
Nos ezek a kurtizánok a kor minden szex-praktikájának tudatában voltak: fanszõrzetüket borotválták, ismerték a fogamzásgátlás különbözõ módszereit és csengõvel ellátott kis golyókat helyeztek el különbözõ testrészeikben az asszonyt már unó férfiak szórakoztatására. Ezek a nõk bizonyos házakban kínálták szolgáltatásaikat, ahol az esték hangulatáért férfi szórakoztató mûvészek (gésáknak hívták õket) voltak felelõsek: õk énekeltek, táncoltak és meséltek vicceket a kurtizánok és vendégeik szórakoztatására.
Ezeket az elõadó mûvészeket cserélték le a nagyobb hatás kedvéért nõkre. Japánban azonban nagyon fontos a tradíció és a kialakult struktúra megtartása; így, hogy ne bomoljon fel a már kialakult egyensúly a prostituáltak hierarchikus rendjében, szigorú keretek közé szorították a gésák öltözködési szabadságát. Megszabták hajdíszeik számát és megtiltották, hogy szexuális viszonyt létesítsenek a vendégekkel. Úgy gondolták így nem versenyezhetnek a díszesebb, szabatosabb kurtizánokat. Önmaguk ékesítése végett arcukat fehérre alapozták, és az ajkakat égõvörösre festették. A fiatalabb lányok csak a felsõ ajkukat festették, és az erõsebb vonzerõ érdekében, a nyakszirtjükre rajzoltak egy piros vonalat. De a gésák kiépítették titkos fegyverüket az „iki”-t, az erotikus vonzerõt, kisugárzást. Nagy megtiszteltetésé vált egy férfi számára, ha vonzerejével és vagyonával sikerült megnyernie egy gésát.
Egy férfi tarthatott gésát szeretõként, de ez igen sokba került neki. És nem csak pénzbe: a gésa privilégiumai közé tartozott, hogy õ választhatta meg kivel bújik ágyba – tehát a férfinak el is kellett bûvölnie a nõt, ha meg akarta szerezni. Az idõ múlásával azonban a mesterség átalakult. Ma már kizárólag, nagy megbecsülésnek örvendõ elõadó mûvészek a gésák.
harmonet