adó egy százalék felajánlás
2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Igazi tinik hardcore filmeken

Igazi tinik hardcore filmeken
A Vouyer Media piacra dobott egy különleges hardcore pornófilmet, amiben kizárólag tini lányok szerepelnek, akik a forgatás idõpontjában 18 vagy legfeljebb 19 évesek voltak.

A gonzo filmet Todd Todd neve fémjelzi, azé a fotográfusé, akinek munkái a CLUB-ban és más férfimagazinban is megjelentek már. A Vouyer Media képviselõje elmondta, hogy Todd különleges körültekintéssel állította be a jeleneteket, és vigyázott rá, hogy a lányok tartsák a szemkontaktust a kamerával, és rajta keresztül a nézõvel.
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

„Elhatároztam, hogy elkészítek pár filmet valódi tizenévesekkel.” – mondta Vince Vouyer, a kiadó cég tulajdonosa. „A felnõtt szórakoztatás túlságosan függ az olyan lányoktól, akik nem tinik, csak úgy néznek ki.”

A filmet Charlotte Stokely kezdi, aki az elején csak önmagát kényezteti, de hamar partnerre talál néhány erdész személyében. „Charlotte lélegzetelállító volt.” – lelkendezett Vouyer. „Igazán a jelenetnek szentelte minden figyelmét, és remek munkát végzett.” A stafétát ezután a 19 éves Jeanie Marie veszi át, aki egy fenékbedugás után fehérre fröcskölt arccal végzi… de aztán még akad egy nagy darab szopnivalója. Az újonc Samantha South egybõl a legkeményebb beavatást kapja: orálisan, análisan, vaginálisan egyaránt. …és amikor a nézõ már azt hinné, ennél tovább nem emelkedhet a hormonszintje, akkor jön egy négyszereplõs leszbi jelenet Chloe Morgan, Jenna Presley, Eva Rose és Jessi Castro között.

Forrás: mellesleg