A vizsgálat annak ellenére eredménytelenül zárult, hogy a lányok több szakembertõl kértek segítséget. Közben az igazgatóhelyettes igazgatóvá avanzsált, noha a vizsgálat ténye közismert volt. Azzal pedig már senki sem törõdött, hogy a kislányok feljelentésének volt-e valóságalapja. Tény, hogy az egyik lány többször is öngyilkosságot kísérelt meg, és érdekes módon valamennyi érintett rövidesen hazakerült.
Arról viszont már készült vizsgálat, hogy az otthonokban dolgozók mennyi információt kapnak az oda kerülõ gyerekekrõl. Ebbõl az derül ki, hogy csak minimális ismeretük van arról is, hogy a gyerek például azért került-e hozzájuk, mert otthon fizikailag vagy szexuálisan bántalmazták õket. Így szinte nulla annak a valószínûsége, hogy a gyerek megfelelõ segítséget kapjon, hogy pszichológusok és szakemberek foglalkozzanak vele. Ennek egyébként is minimális az esélye, nem lévén elég szakember, különösen nem speciális felkészítettségû, az otthonokban dolgozók pedig ahhoz sem kapnak segítséget, hogy felismerjék a "furcsa" viselkedés mögött rejlõ okokat. Általában súlyosbodik ezeknek a gyerekeknek az állapota, depressziósak lesznek, vagy éppen ellenkezõleg: mindent megtesznek, hogy felhívják magukra a figyelmet. - Ez is a bántalmazás egy fajtája, hiszen az otthonok így nem töltik be szerepüket - vélekedik a szociológus.
Nehezíti a helyzetet, hogy egyes otthonokban többtucatnyi gyerekre mindössze egy felügyelõ vigyáz éjszakánként. Szinte lehetetlen megakadályozni, hogy a nagyobbak ne csicskáztassák a kisebbeket, és hogy lámpaoltás után vagy a mosdóban ne molesztálják õket. Tragikus történetek keringenek, mégsem történik semmi.
A gyerekfelügyelõk többnyire érettségizett, egyéves képzést végzett emberek, de a felsõfokú oktatásban tanulók sem nagyon kapnak útmutatást ahhoz, miként kell viselkedni egy lelkileg sérült gyerekkel, hogyan lehet felismerni a bajt, és ki tud segíteni. Valószínûsíthetõ, hogy ugyanannyi szexuális bûncselekmény marad titokban a nevelõotthonokban, mint a családon belül. Nehéz kideríteni az ilyen eseteket, mert az intézetek zárt rendszerben élnek. A gyerekek nagyon kiszolgáltatottak, és a legtöbbször annak is örülnek, hogy végre foglalkozik velük valaki - mondta Herczog Mária.
Nyugat-Európában sorra felszínre kerülnek azok a történetek, amelyekben nevelõk, gondozók bántalmazták a gyerekeket. Az esetek zömében olyan egykori bántalmazottak tesznek feljelentést, akik már felnõttek, kikerültek az otthonból, de soha nem heverték ki az ott elszenvedett megaláztatásokat. Sok nevelõ még ma is dolgozik, s ellenük vizsgálatok sora indul.
Nagy-Britanniában nyilvános regisztert vezetnek mindenkirõl, aki elkövetett már bármilyen szexuális bûncselekményt, törvénysértést. Ez a nyilvántartás elvileg garancia arra, hogy ezek az emberek soha többet ne foglalkozhassanak gyerekekkel, és ahol élnek, tudják róluk, hogy mit követtek el. Igaz, ez sok etikai és jogi kérdést felvet, de - a gyerekek védelmét szem elõtt tartva - legalább van mirõl vitázni.
Biczó Henriett